2008. július 27., vasárnap

Az első szilvatermés

Begyűjtöttük a szilvatermés első részét. A kerttisztítás után megmaradt szilvafák most kezdenek teremni, így ideje volt - alapos rázás után - a gyümölcsöket összeszedni. A három vörös szilvafa alól eddig két vödörnyi szilvát szedtünk össze. Ez most igazán biogyümölcs, mert sem lehetőségünk, sem időnk nem volt a fák ápolására. (Szerintem már azzal is lényegesen javult a helyzetük, hogy kivágtuk a körülöttük lévő dzsumbeszt.) Ennek ellenére alig találtunk romlott gyümölcsöt, pedig az szokott először lepotyogni.
Kitakarítottuk a kékszilva-fák alját is, így azt már könnyebb lesz felszedni, ha érik. Ott a talajt vastagon borították a szilvamagok, ami megintcsak azt mutatja, hogy sokáig nem szedték a fák termését.
Nekiláttunk a pince kitakarításának is. A lépcsőn vastagon állt az eső által behordott és keményre taposott hordalék. Ezt kivödröztük. A lépcsőt egykor fa lapok borították, ami már csak nyomokban lelhető fel, és a megmaradt lapok is erősen korhadófélben vannak a folyamatos nedvességtől. Ezeket majd később pótolni kell, de talán célszerűbb lenne ide betonlapokat önteni.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Első: nem ez az első amikor leszedtük

Második: már régóta nem írtál a blogba például: körte alma szedés, már háromszor leszedtük a szilvát,most mész kéményt leszedni...