2009. április 13., hétfő

Húsvéti kertészkedés

Az ünnep alatt kevesebb időt tudtunk a portán tölteni. A szűkös időbe csak a legsürgetőbb feladatok végzése fért bele. Ilyen a tavaszi veteményezés, mert a borsónak, krumplinak, hagymának már a földben a helye. Legutóbb már ültettünk egy adag borsót és egy sor hagymát. Most a veteményes területét tovább bővítve újabb borsó és dughagyma került a földbe. Krumpliból két fajtát ültettünk, a hagyományos főző burgonya mellé sült krumplinak való fajta is került. A kerítés mellé pedig egy sor csicsókát telepítettünk, ami a szomszéd felé a takarást is megoldja valamelyest. Szerencsére az öntözés lehetősége már megoldott, és a kútban elég víz van arra, hogy a veteményes ne szenvedjen hiányt.
A múlt héten elültetett borsó már kikandikált a földből, és a meleg napos időnek köszönhetően egy nap alatt legalább egy centit nőtt. Virágban állnak a gyümölcsfák is, úgy látszik jól érzik magukat a vetélytársaktól megfosztva.Legutóbb talajszintben levágtam a kivágott diófa maradékát. Most láttam, hogy a csonk a nedvkeringés beindulásával szinte lucsog a nedvességtől. Érdekes, hogy milyen életerő volt ebben a fában, annak ellenére, hogy a törzse szinte teljesen kikorhadt.Az előkertben most a tulipánok és nárciszok virítanak. A szőlő alatt pedig már nőnek a gyöngyvirágok is, melyek a kiskert rendbetétele előtt is ott voltak már, de eddig a gaztól nem lehetett látni őket.

Nincsenek megjegyzések: