2012. július 15., vasárnap

Sittelenítési akció

A szoba és konyha felújításának második lépéseként a keletkezett sittet kellett elszállítani. Ehhez egy kisteherautót béreltünk a közeli városból. Számításaink szerint ez a megoldás a leginkább költséghatékony. Főleg, hogy a munkát egyéb szállítási feladatokkal is összekötöttük, amelyekhez egyébként külön-külön fuvart kellett volna rendelni.
Egy-egy ilyen szállítási napot komoly logisztikai tervezés előz meg. Végigvesszük, hogy mit, honnan kell vinni, hol van szükség segéderőre a fel- vagy lerakáshoz. Kiszámoljuk az optimális útvonalat is. Ez azért fontos, mert a kocsit kilométer korláttal és majdnem üres tankkal adják. A tankolást pedig úgy intézzük, hogy lehetőleg pontosan a szükséges mennyiségű üzemanyagot töltsük a kocsiba.
Most homokot és meszet vittünk a portára, onnan pedig a sittet a közeli lerakóba. A időjárás is kegyes volt hozzánk, a héten érkezett lehűlés kellemesebbé tette a munkát. Ráadásul az eső is csak az utolsó fordulónál kapott el minket, így az sem akadályozott minket.


A sitteltüntetési akció után újabb rendezetlen terület szűnt meg a kertben. A téglákat pedig majd (valamikor, valahová) visszaépítjük.

1 megjegyzés:

Putrinka írta...

Nagyon szépek lesztek. Nekem ez volt a legnehezebb, kivárni, hogy elhordják a sittet meg az egyéb állványokat, fóliákat. Pedig tréningeztem rá lelkileg, hogy évekig tart majd a felfordulás, mégis valahogy azt jobban viseltem, mint az utána maradó sittet, amit egyes mesterek még a kertbe is kihordtak. Most 6 év után mondhatom el, hogy sittelen nemcsak a ház környéke, hanem a kert is.